Sóváradi lapozgató December, 22 2021 Ha azt mondjuk, Rafael Ávalos Lakatos vagy Kristóf Ávalos Lakatos, biztosan nem két sóváradi kisfiúra gondolunk. Pedig nyáron a Király utcában nyaraló kisgyerekek a nagyszülőkhöz jöttek s a focilabda rugása közben kissé spanyolosan, de mégis jól érthető magyarsággal beszélgettek játszótársaikkal. Nem első látogatásuk Sóváradon, hisz Rafaelt itt is keresztelték, a református templomban, reformátusnak. Rafael és Kristóf édesanyjára, Lakatos Rékára gyerekként emlékszünk, hisz a középiskolát már Székelyudvarhelyen végezte, később Nagyváradon, majd Budapesten tartózkodott, hogy végül Spanyolországban, Granadában kössön ki. Itt alapított családot s innen jár haza Sóváradra. - Honnan a textil szeretete? - 14 évesen kezdtem el a művészettel való komolyabb ismerkedést Székelyudvarhelyen, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában. Már akkor a textilt választottam ki, mint szakmai ágaza-tot. Ott kezdtem el ismerkedni a különböző textil technikákkal, amelyek közül a batikot mai napig szeretettel gyakorlom. Hogy ennek a szeretete pontosan honnan is ered, nem tudom. De mindig érdekeltek az anyagok, a különböző textúrák, szerettem és mai napig szeretek mindent megfogni, kipróbálni, hogy milyen az érintése, tapintasa. Textil tanulmányaimat a Nagyváradi Állami Képzőművészeti Egyetemen folytattam. Remek mestereim voltak, rengeteg tudást átadtak nekünk, és a szakmai tudás mellett még művészet-függőséget is ragasztottak ránk, köszönet érte Nekik! - Miként kerül egy sóváradi kislány Granadába és hogyan kerül a Király utcából a budapesti és granadai kiállítótermek alkotói közé? - Hosszú történet. Egyetem után kicsit körül akartam nézni a világban. Első állomás Svájc volt. Megismerhettem egy más kultúrát, más értékvilágot, más perspektívákat, másmilyen gondolkodásmódot, mint amihez addig szokva voltam. Betekinthettem a svájci jólétbe. Nagyon tanulságos, érdekes élmény volt. Akkoriban sokat utaztam, nézelődtem s több európai országba, fővárosba, nagyvárosba eljutottam. Svájcba is rengeteg jó kiállítást elvisznek, a világ minden részéről. Lehetőségem volt rengeteg híres festő képeit élőben megcsodálni, a klasszikusoktól egész a modernekig. Van Gogh-tól Jackson Pollock-ig, meg sok-sok mást is, értékes gyűjteményeket. Svájc után Budapestre költöztem. Budapest számomra mai napig az egyik legszebb város, amelyet megismerhettem. Ott ismerkedtem meg a férjemmel. Egy Bárka nevű alapítványnál dolgoztam mint termékfejlesztő iparművész akkoriban, és a férjem odacsöppent int külföldi önkéntesként. Úgyhogy Budapest számunkra egy nagyon fontos helyszín volt, ahová mindig szívesen visszajárunk. - Mikor és hol volt az első kiállított munkád? - Székelyudvarhelyen volt, középiskolás koromban, a Palló Imre diákjaival csoportosan. Több is volt, már nem is emlékszem, pontosan mikor. Mindig a Művelődési házban szerveztük meg. Aztán az egyetemi kollegákkal volt közösen több is Nagyváradon. Az első egyéni a nagyváradi Fő utcai galériában volt, rögtön az egyetem befejezése után. Aztán ezeket még sok követte. Zürichben volt a Magyar ház szervezésében, Budapesten több galériában, Andalúziában több városban, múzeumban, galériában. Egyéni és csoportos egyaránt. Most, lassan egy éve, egy granadai művészcsoporttal vagyok együtt, akikkel havonta vásárokat szervezünk, ez a "granadai Montmarte". Ez egy nagyon érdekes élmény, hogy valahogy a művészet jobban eljut az emberekhez az utcán, jobban megszólítja őket, mint a klasszikus galériákban, ahol úgymond "viselkednek" és talán félnek beszélgetni az alkotókkal. Az utcán egyáltalán nem, ott sokkal közvetlenebbek. Az egyesület egyik alapító tagja még a híres spanyol költő, García Lorca volt. Megtisztelve érzem magam, hogy engem mint “gyüttmentet” befogadtak maguk közé! - Hogy gondolod, a textil lett/lesz a művészi örök szerelmed? - A textilben érzem magam a legotthonosabban. De például most a vásárokra készítek kisebb méretű akvarell festményeket is, amelyek sokkal gyorsabban elkeszíthetőek, mint mondjuk a batikok. - Mi a nagy álmod/célod művészként? - A célom, álmom művészként az, hogy mindig tudjak a művészettel foglalkozni, hogy mindig legyen része az életemnek a családom mellett. - Hogy sikerült beilleszkedned a spanyolországi mindennapokba és hogyan ünnepli a családod Karácsonyt Granadában? - Spanyolországban amint megtanultam a nyelvet, könnyen ment a beilleszkedés. A spanyolok nagyon nyitottak, barátságosak, befogadóak, szociálisak és kíváncsiak az idegenekre. Mindig megkérdik, szeretem-e itt, és mikor mondom, hogy igen, akkor büszkék az országukra. Jogosan. Nyáron az utcánkban az idősebbek kirakják a székeiket estére az utcára, miután kicsit hűl a napi forróság és kint traccsolnak éjfélig. Jó nézni oket! És van egy nagyon jó karácsonyi szokásuk: a család mellett, szánnak időt a barátokra is. Egy közös ebéd, egy vacsora… Ezért itt nemnagyon maradnak magányosan azok sem, akiknek nincsenek családjuk. Sajnos, otthon ez nincs így, és sok a magányos ember ilyenkor. -Mit üzensz Karácsonyra és mit úgy általában a sóváradiaknak? - Békés, meghitt ünnepeket kívánok a sóváradiaknak. Kivanom, hogy orizzek a hagyomanyokat, legyen sok közösen eltöltött idő, sok közös program, ami összehozza a lakosság apraját-nagyját. Sok közös vidámságot, boldogságot kívánok, amiből szülessen sok szép közös emlék, mert úgy gondolom, hogy igazából ez a legfontosabb a világon!